Sport 2026. november 8., vasárnap

Megvan az első komáromi hazai győzelem!

Hat sikertelen próbálkozás után végre sikerült megtörni a hazai pálya átkát, és megszületett az első komáromi győzelem az új stadionban, saját közönség előtt. A lila-fehérek Nagymihály csapatát múlták felül 2–0-ra egy magabiztos teljesítménnyel és érett játékkal.

A találkozó 29. percében a fiatal Masaryk volt eredményes, majd Domonkos is betalált, magabiztos előnyhöz juttatva a hazaiakat. A második játékrészben is megmaradt a fölény, a komáromi együttes előtt még két óriási gólszerzési lehetőség adódott, és bár az ellenfél is veszélyeztetett egy felső lécig jutva, a végeredményt tekintve nem forgott veszélyben a komáromi siker. A látottak alapján a KFC csapata jobban, okosabban és sokkal gólratörőbben futballozott.

Ezzel a kettős diadallal – különösen a múlt heti, nagyszombati idegenbeli bravúrgyőzelmet is beszámítva – a Komárom megszilárdította helyét a középmezőnyben. A csapat szinte teljesen elszakadt a kiesést jelentő zónától, és ha így folytatják, egy kis szerencsével akár még a felsőházba való bejutásért is harcba szállhatnak a bajnokság folytatásában.


Dunaszerdahelyen is örülhetnek.

Nemcsak Komáromban, hanem Dunaszerdahelyen is sikeres hétvégét zártak. A DAC is győzni tudott otthon a Kassa ellen 3:2-re. A kiváló formát mutató sárga-kékek ezzel a sikerrel tovább erősítették helyüket a tabella élén.


Összességében elmondható, hogy a 15. forduló kifejezetten jól sikerült a magyar érdekeltségű, első ligás csapatoknak.

(éf)

Vissza a főoldalra